Huszonhatos és huszonnyolcas kerekű bringákhoz készítenek ilyet. Különböző nevekkel illetik, pl. Velostar oldaltámasz címkével is kapható. Létezik festetlen (ezüst) és feketére festett változata is. A láncvillák szárait összekötő hídra csavarozható, de csak akkor, ha a híd is alkalmas erre.
A gyártó sokat tett azért, hogy a szerkezet minél inkább megfeleljen a célnak. A felhasznált anyagok jók, a kivitelezés szintén. A láncvilla hídjához illeszkedő rész, a lábat reteszelő szerkezet, a láb és forgórésze, a gumiszerű műanyagból készült kitalpaló: egyikbe sem lehet belekötni. A hídhoz illeszkedő rész rögzítőcsavarjának feje ellenben rozsdásodik.
Karbantartást alig igényel, tulajdonképpen csak a reteszelő szerkezetet, illetve a forgórészt kell nagy ritkán olajozni. A rögzítőcsavar fejét nemigen lehet megvédeni a rozsdától.
Menet közben nincs vele baj. A reteszelő szerkezet jól tart, a forgórész tengelye nem kotyog, a láb nem lötyög, a kerékhez vagy a talajhoz zökkenőnél nem verődik, nem ér bele a lábamba, és nem akad a gatyaszárba sem.
Hiába azonban a jó minőség és a biztonságos tekerés, ha a bringa nem áll eléggé szilárdan a lábán. Nem a szerkezet tehet erről (nem bicsaklik stb.), hanem az elv, ami szerint az ilyen támasztékok „működnek”. A kitámasztott gép súlyvonala közel esik a kitalpalási ponthoz: kisebb erő hatására is átbillen, feldől így a szekér, különösen terhelt állapotban, feltornyozott csomagokkal, illetve oldalra lejtő vagy hepehupás felületen és süppedős talajokon. A boruláshoz elég lehet annyi is, hogy balra (a döntés irányába) fordul az első kerék.
Gyakorta használom, ha csak pillanatokra kell letenni a bringát, és éppen nincs a közelben megfelelő támaszték. Ilyenkor, ha tehetem, valami módon biztosítom a gépet feldőlés ellen. Erős szélben, oldalra lejtő vagy hepehupás felületen, süppedős talajokon különös gondossággal kell kitalpalni. Tanácsos ilyen körülmények között inkább fektetni a bringát, ha nincs más lehetőség.