Légmentesen lezárt alumínium tubusban érkezik hozzánk. Az anyagot a műanyag kupakkal egybeszerkesztett fúrópajzzsal (vagy más alkalmas eszközzel) tehetjük hozzáférhetővé. A kupakot mindenkor gondosan csavarjuk vissza, másképpen a kulimász beszárad, működésképtelenné válik.
Használata igen egyszerű. A lék körül megtisztított, megérdesített tömlő felületét vékonyan bekenjük ragaccsal, lehetőség szerint nem az ujjunkkal stb. Némi szikkasztás után felragasztjuk a foltot. Képességeink szerint lenyomkodjuk, és valószínűleg készen is vagyunk. Ami a tubusban lévő mennyiséget illeti, bármilyen csekélynek látszik is, lényegesen több folttal képes elbánni, mint amit (készletben) mellékelnek hozzá.
Nálam a Red Sun silányabb foltjaival nem tudta hozni a formáját: hat foltból kettő nem ragadt megfelelően, de ebben bizonyára része volt a gagyi tömlőnek is. Jó minőségű foltokkal viszont megfelelően működött: teljesítménye nemigen marad el a Nagy Testvér, a Rema gumiragasztó mögött.
Sokkal többet nemigen lehet erről a készítményről összehordani. Már csak annak a megbeszélése maradt hátra: vajon igazak-e a róla (és a hasonszőrű termékekről) szóló legendák, hogy tudniillik maró és mérgező hatásúak.
Az ilyen fajta gumiragasztó lényegében nyers (vulkanizálatlan) gumi, amit szerves oldószerrel és adalékokkal kiegészítve tesznek ragasztásra alkalmassá. Maga a gumi ártalmatlan, az oldószerek és adalékok azonban nem. Az őskor ragasztójának oldószere, a metil-benzol (toluol) meglehetősen rossz hírű anyag. Belélegezve az idegrendszert károsítja, részegséghez hasonló állapotot, nem ritkán hallucinációt okoz. Kis mennyiségben, rendeltetésszerű használat esetén nem lenne vele baj, egyesek azonban rákaptak, és bódító szerként „élvezték”. Többek között ezt is megakadályozandó, használatát korlátok közé szorították. A háztartásban stb. használatos termékek (pl. gumiragasztók, lakkok, gyorsan száradó filctollak) esetében csekély mennyiség megengedett. A gyártók igyekeznek az előírásoknak megfelelni, így aztán a mai idők ragasztója jobbára könnyebb kőolajpárlatokat, ciklopentánt, etil-acetátot stb. tartalmaz oldószerként. A pótlékok kevésbé ártalmasak, de – ahogy ez lenni szokott a pótszerekkel – nem annyira hatékonyak, mint a metil-benzol. Nem egészen ok nélkül szidjuk tehát az újkori gumiragasztókat a foltok leválása miatt.
Régebben, és talán még ma is, kobaltvegyületet adagoltak a gumiragasztóhoz, meggyorsítandó a kötés folyamatát. Ez is ártalmas anyag, izgatja a bőrt, és ha hosszabb időn át terheli a szervezetet, szív-, pajzsmirigy-, tüdő- és vesebántalmakat okozhat. Újabban gyanúba keveredett, mint rákkeltő, szaporítószerveket károsító anyag.
A tapadásfokozó adalék (ciklohexil-etil-amin) a bőrre, és még inkább a szembe kerülve maró, égető érzést válthat ki. A szervezetbe kerülve vélhetően károsítja a szaporítószerveket. Szerencsére kis mennyiségben van jelen a ragasztóban.
Ami tehát a végső választ illeti: az ilyen fajta gumiragasztó valóban károsíthatja az egészséget. A bringást azonban használata során olyan kis terhelés éri, amit gyakorlatilag figyelmen kívül hagyhatunk. Mindennapi ételünkkel és italunkkal valószínűleg több gyanús anyag kerül a szervezetünkbe, mint egy tömlőfoltozás alkalmával. Hogy az ártalmakat enyhítsük, lehetőség szerint kerüljük a ragasztóval való közvetlen érintkezést.
Kellene még valamit mondanom a csiriz működéséről is, ezt a fejezetet azonban a Rema Tip-Top ragasztóról írott véleményemhez tartogatom. Hadd legyen még ott is némi mondanivalóm.
