Viszonylag könnyen felszerelhető a csomagtartóra. Számomra praktikus a belső elrendezés, jól pakolható. A rögzítése stabil, gyorsan le/föl helyezhető, bár mindkét mozdulat ügyességet és gyakorlatot igényel. A csatok jó minőségűek, de azért napi használat mellett néhány évente cserélendők (saját csat kapható hozzá).
Drága, időnként szűkösnek bizonyulhat (pl. egy napi bevásárlás már nem olyan könnyen fér bele, ha laptop/iratok vannak már a táskában).
Az Ortlieb kínálatából választottam magamnak ezt a 2012-es modellt, előtte a Back-Roller Cityt használtam és szerettem volna egy olyan táskát, ami a napi munkába járáshoz praktikusabb és elegánsabb, vannak rekeszei és kényelmesen vihető kézben is. Ezeknek a paramétereknek ez a táska felelt meg. Alapvetően elégedett voltam vele, a hajtásban nem zavart, nem rontotta a stabilitást, vagy a súlypontot nem vitte el nagyon. Az egyedüli problémám az volt vele, hogy az említett Back-Roller Cityhez képest nem olyan tartós, a sarkainál kilyukadt egy idő után, és ellentétben azzal, nem javíttattam meg, mert úgy gondoltam, hogy rövidesen újra ki fog lyukadni. Ezért adok rá csak 4 répát.
Ahogy a nevében is szerepel, elsősorban irodai munkához jó választás, munkába járáshoz. Kellően elegáns a megjelenése, kényelmesen megfogható, hordozható, és vízállósága úgy is biztosított, hogy nem kívülről kapta a ponyva anyagot, hanem belülről, ami teljesen átlagos, semleges látványt nyújt, így senki nem fog futárnak nézni ezzel a táskával, ellentétben például a Back-Roller Cityvel.
