A Sekura KB 303 megfelelően erős, biztonságos lakat, ehhez viszonyítva ára nagyon kedvező (különösen a márkajelzés nélküli példányoké).
A zárszerkezet gyakorta próbára teszi a bringás türelmét. A kulcsok anyaga a célnak nem igazán megfelelő. A vázra erősíthető tartó szemmel láthatóan gyenge, megbízhatatlan. A lakatot kulcs hiányában is be lehet zárni.
Vásárlás előtt érdemes tájékozódni, mert valójában kétféle változatot kínálnak a boltok: a kengyel mérete 18 × 24,5 cm (KB 302), vagy 18 × 32 cm (KB 303). A Sekura márkanevet Németország jegyzi, de a gyártás Kínában történik. Időről időre szállítanak hozzánk teljes értékű, de jelöletlen példányokat is, és ezeket alkalmanként jóval olcsóbban megkaphatjuk. A márkás darabok a következő „előnyöket” nyújtják: a zártesten részben feltűnő, narancsszínű a műanyag borítás; kapunk harmadik kulcsot világítással felszerelve.
Másodikként vettem egy ilyen a szerkezetet, jelöletlen 302-es példányt, miután Citadel lakatommal már kellő jártasságot szereztem a hasonló készülékek használata terén. A kissé megviselt Citadel őrködik most a bringatárolóban, a Sekura pedig menet közben szolgál és véd.
A Sekura KB 302/303 – mondjuk ki kertelés nélkül – a Citadel jól sikerült koppintása. Lényegében csak annyiban különbözik a minta és másolata, hogy a Sekura kengyele kör keresztmetszetű, míg a Citadelé négyzetes.
A Sekura 14 mm átmérőjű kengyelének anyaga edzett acél, amelyet króm bevonat véd a rozsdásodástól, és puha műanyag burkolat attól, hogy nagyobb kárt tegyünk vele a bringában. Az acél zártestet teljes egészében műanyaggal borították. A márkás példányok fekete–narancs–fekete színekkel hirdetik előkelőségüket, a jelöletlen köznép beéri fekete–ezüst–fekete színekkel. A festék hosszabb idő után éppen úgy leverődik, lekopik az egyikről, mint a másikról. A műanyag borítás kissé merev. Eddig még nem törtem el, de nagy hidegben azért nem tenném próbára azzal, hogy odaverem valamihez. Jelentős, kb. 1,2 kilogrammnyi tömege miatt a lakattal óvatosan kell bánni. (A hasonló tömeget képviselő Citadel esett már a lábamra – nyitás közben szétcsúszott –, és mondhatom, fájdalmas élményre tettem szert általa.)
A zárszerkezet semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint a hasonló lemezzáras lakatoké. A kulisszák (a kulcshoz igazodó kis lemezkék) itt is szabadon forognak ide-oda: ha egyik-másik nem a megfelelő helyzetbe kerül, a kulcsot nem lehet ütközésig betolni, s persze így a zár sem működik, hiába forgatjuk a kulcsot. Korábban a frász tört ki emiatt, most már csak a tűrőképességemet teszi próbára az ilyesmi. Esetenként kell egy kis idő, némi próbálkozás, míg a szeszélyes lemezkéket sikerül a kulccsal megfelelő helyzetbe terelni. A zárszerkezet porra és homokra érzékeny (valószínűleg az esővíz is árt neki), ezért a porvédő lemezt mindig húzzuk rá a kulcslyukra! Időnként a mozgó, forgó, súrlódó részeket olajozni is kell.
A lakat akkor is zárható, ha a kulcs nincs a zárban. Ha úgy pattintjuk a zártestbe a kengyelt, hogy a kulcs nincsen kéznél, akkor mehetünk a pótkulcsért vagy a vágókorongért.
A kulcsok sajnos sárgarézből készülnek. A viszonylag puha fémet krómozás „erősíti”, a köszörült hornyoknál azonban nincsen ilyen védelem. Rendszeres, napi használat esetén már hónapok múltával megmutatkoznak a trombitaréz hátrányai. A zárat türelmetlenül feszegetve, csavargatva kissé hajlik és csavarodik a kulcs is. Ez, hacsak nem ölt aggasztó méreteket, nem érdemel különösebb figyelmet. Nagyobb baj, hogy előbb-utóbb a kulisszákkal érintkező részen, a hornyoknál is meglátszik a gyakori használat. A kopás előrehaladtával a zár egyre makacsabb. No persze, van pótkulcs, esetleg második pótkulcs. Utóbbit, ami a márkás példányokhoz jár, gombelemmel táplált világító diódával szerelték fel. (Az én lakatomhoz nem jutott ilyen, de a boltban alaposan szemügyre vettem.) A dióda csupán gerjesztett szentjánosbogárhoz illő fényt tud biztosítani, töksötétben azonban ez is elegendő ahhoz, hogy rátaláljunk a kulcslyukra.
A mellékelt tartót („univerzális rögzítő”) tiszteletteljesen a kukába helyeztem. A sok szerelvény miatt amúgy sem tudtam volna a bringára szerelni, de ha találok helyet neki, akkor sem tettem volna fel. Nem látszik megbízhatónak, még annyira sem, mint a Citadel hasonló kiegészítője. Egy út erejéig próbára tettem, hogy beszámolhassak róla. Mint várható volt, lötyög, zörög benne a lakat. Ettől eltekintve hosszabb-rövidebb ideig – míg el nem törik maga a tartó, vagy a kengyelre erősített rögzítő sín – megfelelő szolgálatot tehet. Rögzítő szerkezet híján többnyire a csomagtartón szállítom a lakatot, illetve túrán az oldaltáskában.
A kengyel nem éri át a közönséges lámpaoszlopot sem, az esetek többségében azonban mégis találok alkalmas tárgyat a lakatoláshoz. Néha úgy tűnik, megvan a jó hely, aztán kiderül, hogy mégsem az igazi (tolatok ide-oda, mint a kutya, ha nem találja a megfelelő pozíciót), ezt azonban nem tekintem komoly hátránynak. A biztonságos horgonyzás megér egy kis kényelmetlenséget.
A végére hagytam a csemegét. A hazai forgalmazók szerint a lakat biztonsági szintje a 3 fokú Sekura skálán Crime2. Jól hangzik, csak éppen semmi közelebbit nem lehet erről a rendszerről megtudni. Kénytelen vagyok hát találgatni: [Crime1] a cinege szétrúgja; [Crime2] nem boldogul vele egy csapat fáklyás paraszt; [Crime3] a parti őrséget vagy Chuck Norrist kell hívni. Némi logikával azért kikövetkeztethető a lényeg: hármas skálán a kettes fokozat nyilván közepes szintű védelmet jelent.
Esettanulmány – erkölcsi tanulságokkal (az eredeti vélemény hozzáadva: 2012-03-10, 17:32)
Lakatom zárszerkezete – hozzá kell tennem, a művelet közben semmiféle erőszak nem történt – nyitás során csütörtököt mondott. A kulcs rendben elfordult, a kengyel egyik szárát azonban nem engedte el a retesz. A másikat szerencsére sikerült kifeszíteni a helyéről, és ezután a kengyel elfordításával a beragadt szárat is kiszabadítani. Elhatároztam, hogy szétszedem és tanulmányozom a lakatot, felderítem a hiba okát. A javítás lehetősége is megfordult a fejemben, habár ehhez nem fűztem sok reményt, tudván miféle rend igazgatja világunkat.
A szétszerelés egyszerűen ment. Lefeszegettem, lehúztam a zárszerkezetről a műanyag borítást, kiütöttem acél tokjából a műanyagba foglalt zárszerkezetet, és ezután a rendszer már szinte magától hullott darabjaira.
Az hogy ilyen könnyen elbántam vele, s hogy a zárszerkezet műanyagba van ágyazva, ne tévesszen meg senkit. A rendszer, ha a kengyel a helyén van (a lakat zárva), megfelelő védelmet élvez. Csupán kéziszerszámokkal felszerelkezve legalább 20–30 perc kellene a feltöréséhez – ha ismerjük a szerkezetét, és kényelmesen, műhelyben dolgozhatunk vele.
Lakatom idő előtti elhalálozását több körülmény szerencsétlen egybeesése idézte elő. A közvetlen ok: az egyik retesz törése, amit el lehetett volna kerülni gondosabb minőségi ellenőrzéssel, illetve előrelátó tervezéssel vagy jobb minőségű anyagok felhasználásával. A törést kétségtelenül öntési hiba idézte elő; a másik reteszt próbáltam kézzel eltörni, és eléggé nehezen sikerült.
A zárszerkezet, néhány apró alkatrész kivételével, ZAMAK-ból (alacsony olvadáspontú cink–alumínium ötvözetből) készült. Nagyon jól önthető anyagról van szó, bonyolult formákat lehet belőle kialakítani, és utólagos megmunkálására sem kell sokat fordítani. Rengeteg olcsó alkatrész, illetve használati- és dísztárgy készül ebből az ötvözetből. Meglehetősen erős és tartós, komoly hátránya azonban, hogy meglehetősen rideg, és törékenysége az évek múlásával fokozódik (belső elektrokémiai korrózió).
A retesznek bírnia kell a mindennapos használatot, és nagyobb erőknek is ellen kell állnia, ha a zár feltörésével próbálkoznak. Ezeknek a feltételeknek a szerkezet nagyjából eleget is tesz, tervezése, kivitelezése azonban több ponton is elhibázott. Először: az öntött alkatrészeket nagyobb gondossággal kellett volna ellenőrizni. Másodszor: a felhasznált ötvözet tulajdonságait ismerve kockázatos a reteszt úgy elvékonyítani, ahogy a képen látható, még akkor is, ha a biztonság szempontjából nem különösebben kényes részről van szó. Harmadszor: használhattak volna jobb minőségű anyagokat, pl. réz ötvözetet, netán acélt, még akkor is, ha így a lakat többe került volna.
Ami a javítás lehetőségét illeti, nem kifizetődő ezzel próbálkozni. Hegesztés, forrasztás, patkolás stb. szóba sem jöhet, csakis a ragasztás. Egyrészt azonban a fémragacs majdnem annyiba kerül, mint a lakat, másrészt semmi sem szavatolja, hogy a retesz nem törik el egy másik ponton, vagy nem törik el a másik retesz stb. Következésképpen az ilyen vállalkozás annyit ér, mint döglött lóra patkót verni.
Ami a lakatról alkotott véleményemet illeti, nincs okom alapvetően változtatni rajta. A szerkezet elrettentő ereje vitathatatlan, csakúgy, mint a védelem, amit nyújt. Hibák pedig, tudjuk, előfordulnak. Csupán az a baj, hogy hasonló sorscsapás esetén megtörténhet: a bicaj tulajdonosa sem tudja a zárat kinyitni. Éppen ezért lehúzom a Sekura lakatot és hasonlóan kivitelezett társait: közepes rendűnél jobb osztályzat nem jár nekik. Ellenőriztem a narancsszínű bugyogóval felruházott változatot is, az sem kivétel, sőt Citadel lakatomban is ZAMAK nyelvek vannak.
És a beígért erkölcsi tanulság? Korunk egyik rákfenéje a mohóság, és ami ezzel jár. A termelők többsége krajcároskodik, a gyártási költséget akarja mindenáron leszorítani a nagyobb haszon reményében. A következmény: a modern árucikkek többsége rövid időn belül a szemétdombon köt ki. Kárba vész az anyag, a szellemi befektetés és a munka. A rövidlátó szemléletnek mindnyájan fizetjük az árát.
A neves gyártók is vétkesek, valós értéknél lényegesen drágábban eladott termékeikkel. A méltánytalanul magas áraknak az a következménye, hogy legtöbben inkább olcsó vacakot vásárolnak, fenntartva ezzel az ördögi kört. A minőséget, a kiválóságot, a kockázatot meg kell fizetni, de nem ennyire, és nem kiuzsorázva a végletekig a vevők tájékozatlanságát, a szegény ember kiszolgáltatottságát.
Szerkesztés vége
Rövidebb időre megfelelő biztonságot nyújt. Nem túlságosan drága, nem különösebben értékes kiegészítőkkel felszerelt kerékpárok lezárására érdemes ilyen szerkezetet használni.
Én magam 30–40 percre (kényszerítő körülmények esetén akár hosszabb időre is) rá merem bízni a bringámat.
