- Szaporítják a bringások számát
- Könnyen felismerhetőek
- Egyszerűen mindig ott vannak ahol kell
- S könnyű lelépni, ha gond van.
- Igazából velük semmi, azért fizetik őket, hogy végezzék a munkájukat.
- túlságosan intoleránsak és teljesen irreálisan ítélik meg a helyzeteket.
Olyan ez, mint a Miche-Tektró véleményem, vagyis ez sem a BKV ellenőrökről szól, hanem az átmatricázott formájukba levő DKV ellenőrökről, akik itt ijesztgetnek a kék-fehér-sárga csodákon.
Szóval, kedves, csendes fölszálló utas utcai ruhában, kicsit matat a jegycsekkolóval, kicsit terpeszkedik, majd egy hirtelen mozdulattal zsebre nyúl, éés: armband.. jegyek-bérletek elő, de gyorsan.. ilyenkor rendszerint van idő kicsit ellébecolgatni a tömegben és leugrani a következő megállónál, ami rendszerint amúgy is a leszállás helyét jelentené.
Mivel ok nélkül bszgtnak mindenkit, és ki szeret fizetni a kritikán aluli színvonalú tömegközlekedésért, így nekik hála városunkban a bringások száma exponenciálisan növekszik a jó idős hónapokban. Igaz, ez hátrány is, mert attól, hogy valaki biciklire ül, nem biztos, hogy közlekedni is tud vele.
Szerencsére a híres péntek délutáni 10-es buszon mindig van belőlük, vagyis 2-3 éve mindig volt, azóta nem használtam az említett terméket. Rendszerint a busz annyira zsfolt, hogy maximum a hátsó ajtón lehet szilikonsprayvel befújva becsúszni, s utána 150Nm nyomatékkal meghúzott csavarokkal kell magunkat a busz padlójához rögzíteni, hogy ne lökjenek ki, de ez nem érdekli a kedves ellenőrt, ha emiatt nem tudod megváltani azt az 1 nyamvadt menetjegyetet, amit egy hónapban elhasználsz. : -)
Ajánlom minden debbinek, hogy szerezzen bicciglit, aztán nincs gond.
Bicciglirevalórászoktatásbanhasznossegítségetjelentenek.
