Elnyűhetetlennek látszik. Karbantartást gyakorlatilag nem igényel.
A pedáltest külső lemezének hajtókar felé eső vége hozzáérhet a hajtókarhoz. Úgy hiszem, ez inkább csak a szabványok ajánlásaihoz nem pontosan igazodó, olcsóbb hajtókarok esetében fordul elő. Könnyen orvosolható hiba, csupán egy-két milliméterről van szó, de különösen bosszantó, ha nem vagyunk rá felkészülve.
Előző bicajom gyárilag szerelt, csapnivaló műanyag pedáljának kiváltása okán tettem szert rá. Immár a második gépen szolgál, és 12 000 km után is nagyjából úgy fut, mint új korában. Simán forog, nem ad hangot; a csapágyak nem szorulnak, nem is kotyognak. Festése (az enyém fekete színű) csupán a taposó felület fogainak koronájánál kopott le. Néhányszor már földet is ért, de a pedáltengely nem görbült el, csupán a pedáltest alumínium lemezeiből horzsolódott le némi anyag. Meggyőződésem: ha olyan szerencsétlenül esik a bringa, hogy ez a pedál használhatatlanná válik, akkor kisebb vagy nagyobb mértékben a gép is összetörik. Por, eső és sár nem ártanak neki, a téli sós lé azonban nyomot hagy rajta. A dupla fogazott lemezek valójában nem a tapadást növelik – ahhoz elegendő (vagy talán jobb) lenne egy lemez is –, hanem a lábbelit kímélik. Azért is választottam ezt a típust, mert korábbi pedáljaim csúnyán megrágták a cipőimet. Ennél a pedálnál a cipőtalp elhasználódása elviselhető mértékű. A nagyobb felület miatt kevésbé kopik a lemezek anyaga is, ez azonban itt aligha számít: nyilván előbb fog tönkremenni a csapágyazás, mintsem a lemezek látványosan elhasználódnának.
Szerkesztés (az eredeti vélemény hozzáadva: 2011-05-31, 18:24)
A 14000. km táján a csapágyak már kotyogtak, nem lehetett halogatni a karbantartást. Attól tartottam, hogy ez is amolyan egyszer használatos szerkezet, szétszedhetetlen és javíthatatlan, de szerencsére nem így van. A keretek leszedése után hozzá lehet férni a tengelyhez. A kereteket szorító imbuszcsavarokat eredetileg piros színű menetrögzítő ragacs tartotta a helyén. Egyik-másik csavarnál a csiriz időközben porrá omlott, a csavar pedig kissé kilazult. Ezután erre majd figyelnem kell, hogy ne veszítsem el a csavarokat. A műanyag porvédő sapka kis csavarhúzóval kiemelhető a helyéről, mégpedig sérülés nélkül. A kónuszhoz tizenötös, az ellenanyához tizenkettes dugókulcs szükséges. Az elfordulás ellen védő alátét két oldalt lemart tengelyvéghez illeszkedik.
A külső oldal csapágyát teljesen tisztának találtam, nem úgy a belső, hajtókar felé eső csapágyat. Mivel ott nincs tökéletes porvédelem, a zsír felvett némi koszt, de leginkább a pedáltengely, illetve a kónusz lecsiszolt festésétől feketedett meg. A gyártó a csapágyzsírnál sűrűbb, jobb tömítőképességű kenőanyagot használt. A csészék, a kónuszok felülete sértetlen, a golyópályán nincs bemaródás stb. A golyók épek. (Megszállott bringás az ilyen látványért még a másik, paradicsomi életéből is áldozna, csakhogy részese legyen.) Tisztogatás és zsírozás (MOL Liton LTA 3EP) után következett az összeszerelés és beállítás. Ez elég hosszadalmas munka, mármint a tökéletes (szorulás- és kotyogásmentes) rögzítés. Kicsit szorosabbra állítottam a kónuszt, mint szükséges lett volna (nem valamiféle szabály, hanem inkább „érzés” szerint), néhány tucat kilométer után aztán nagyjából annyit lazult, amennyi kell a finom gördüléshez.
Ami a pedál várható élettartamát illeti, úgy hiszem, 4000–8000 kilométert még gurulok vele, ha nem történik valami katasztrófa. Ez bizony répaföldet érő szerkezet.
Szerkesztés vége
Hosszú élettartamra és megbízhatóságra áhítozó bicajosoknak. Úgy tudom, a gyártó elsősorban BMX-hez ajánlja, de bátran mondhatom, terepen is megállja a helyét. Túrázó és városi harcosok szintén jól járnak vele, ha nem sajnálják a befektetést.
