Stílusa van
Ezért az árért szerintem kiváló
Relatíve gyors
Minden kézre esik
A rossz utakon úgy pattog, mint egy megkergült kecske
Néha jó lenne, ha elől három fokozat lenne
Sziasztok!
Körülbelül három hónap használat után tegnap beletettem a Csepel Torpedómba az ezredik (mért) kilométert, ezért gondoltam, hogy megosztom a tapasztalataimat. A leírás értelemszerűen szubjektív és egy amatőr bringás érzéseit tükrözi.
Tavaly, hogy rendszeresen mozogjak és ne csak a heti egy, szépelgően kosármeccsnek nevezett lötyögésen, elkezdtem bringával munkába járni. Ősz végére elhatároztam, hogy az ezer éves montim helyett az új évben veszek magamnak egy rendesnek nevezhető bringát és körülnéztem a piacon. Az akkori barátnőm (az események időpontjában még barátnő), aki nálam ezerszer sportosabb életet él, amihez rengeteg futás, úszás, biciklizés és utóbbi folyományaként egy jó nevű cég által gyártott bringa is hozzátartozik, azt javasolta, hogy azt vegyem meg, amelyikbe ránézésre beleszeretek. Állítólag ő is ezzel a rendkívül tudományos módszerrel vette a sajátját, én pedig soha nem vitatkoznék jó ízlésről egy hölggyel.
Ez lett a Torpedo. Ránézni és megszeretni egy pillanat műve volt. Írhatnám, hogy sokat segített, hogy az árkategóriába és a kinézetbe nagyjából még a Neuzer Courier fért volna bele, de tényleg beleszerettem. Kipróbálni is volt lehetőségem, mert kiderült, hogy egy ismerősöm egy évvel korábban vett magának egyet. Mentem vele vagy négy-öt kilométert jó minőségű aszfalton és döntöttem. Amit tett követett volna, ha még gyártanák lilában. Végül találtam egy boltot, ahol volt egy 57-es lila váz, hatezer forint szerelési díjért a maradék részeket átrakták rá egy másik bringáról.
Azóta gurulgatunk, pedig a tavasz a folyamatos esőzések miatt nem mindig lehetett. Egy komoly problémám volt vele, állandóan lecsúszott a nyeregcső, amitől, egyik ismerősöm megállapítása szerint, úgy néztem ki, mint majom a köszörűkövön. Esztétikai szempontok nem zavarnának, de emiatt kényelmetlenné vált a tekerés. Emellett a nyereg is állandóan kilazult, a hozzáértők szerint ez is a nyeregcső miatt. Egy darabig csavarozgattam, aztán visszavittem a boltba. A hátsó szobában a nyeregcső állítólag mindent beismert, azóta nem jött hír felőle, de szó és anyagi ellentételezés nélkül kicserélték egy másikra. A csere óta minden rendben van, de ha már nyereg, egy-egy harminc plusz kilométeres tekerés után azért érzem a fenekem. Nem tudom, hogy az ülés ilyen vagy én vagyok túlérzékeny, mint egy alanyi költő.
Az is tény, hogy ha akár csak egy kicsit is rosszabb minőségű az út, akár csak egy hajszálrepedés legyen rajta, azt sajnos precízen leközvetíti. Magyarul, a lelket is képes kirázni belőlem. Azt, hogy rázni fog, belekalkuláltam a vásárlás előtt, mert a merev villa, meg a 7,5 bar-ra fújt kerék nem lehet következmények nélkül való. A fővárosi kerékpárutak és macskakövek viszont így is naponta lepnek meg és próbálnak apróbb istenkáromlásokra késztetni.
A munkába járásba beletartozik egy hegyre feltekerés is, a csúcstámadás környékén, amikor elfogy a szufla, jólesne egy harmadik fokozat előre, bár hétről, hétre ez is egyre könnyebben megy, gondolom a gyarapodó rutin miatt.
A végére hagytam azt, ami miatt semmiért nem cserélném le. A stílusa. Egyszerűen jólesik ránézni és éppen emiatt is olyan baromi jó érzés ide-oda gurulni vele. Van olyan, hogy hazafelé csak azért megyek a hosszabbik úton, hogy még két kilométert rajta ülhessek.
Azt, hogy jól néz ki, alátámasztja, hogy az elmúlt kb. három hónapban amikor le- vagy kilakatoltam, többször is (legalább négy, de lehet, hogy öt alkalommal) vadidegenek jöttek oda hozzám és tették fel egymástól függetlenül függetlenül ugyanazokat a kérdéseket:
Felújíttattam, esetleg ennyire szép állapotban sikerült megóvni, vagy talán én építettem?
Egykori bölcsészhallgatóként főleg az utóbbin önfeledtem szoktam kacagni. Aztán megbeszéljük, hogy ezt most így lehet venni, feltehetően a retro hullám miatt. Ilyenkor jön egy kis hitetlenkedés, majd megjegyzik, hogy szép. Szerintem is.
Városban tekeregni, munkába járni, hétvégi kirándulásokra
