Sokan lebecsülik ezt az alkatrészt – jobb esetben megmosolyogják, és úgy tekintenek rá, mint múzeumi ereklyére –, pedig a hagyományos nyeregbilincset korai lenne még leírni. Gyártása egyszerű, komolyabb szerszámozottságot nem igényel, ára alacsony, szolgáltatásainak színvonala kielégítő. Mindezek versenyképessé teszik, még az olyan piacokon is, ahol alumínium ötvözetből, szénszálas anyagokból stb. készült korszerű nyeregcsövek és a hozzájuk tartozó rögzítő szerkezetek kelletik magukat.
A hagyományos bilincs nem sokat változott az idők folyamán. Jószerével a második ipari forradalom óta szakadatlanul ilyen formában gyártják. Acélból készül, többnyire nem a legjobb fajtából. Rozsdásodás ellen gyakorta festékkel védik, esetleg cink- ón-, vagy krómbevonattal. A rögzítőcsavar teste rendesen négyzetes keresztmetszetű. A hatlapfejű anyák laptávolsága hol 12, hol 13 mm, csak hogy ezzel is szaporodjanak gondjaink, illetve a beszerzendő szerszámok mennyisége. A bilincset lecsúszás ellen hajdanában nem biztosította fülecske: szerelésnél, ha a bringás nem vigyázott, a szerkezet lecsúszott nyergestül, és a nyeregcső vége elérte, böködte a nyeregtestet. A helyzet mostanára javult valamelyest, habár egyes példányokon még mindig nincs lecsúszást gátló bigyó.
Ezen az alkatrészen nemigen romlik el semmi, legfeljebb tönkretenni lehet. A hatlapfejű csavarok nem megfelelő módon, nem megfelelő szerszámmal tekergetve gyakorta megnyomorodnak. Szerelésükhöz legjobb a csillagkulcs, vagy a csőkulcs. Utóbbit sajnos e helyen kényelmetlen használni (többnyire útban van a nyeregtest). Az acéllemezből préselt kerékpáros kulcsokkal is gondok lehetnek. A csavarokat eléggé nagy nyomatékkal kell meghúzni. Ha nem így teszünk, akkor nyereg menet közben elfordulhat, és ami még nagyobb baj, orrát fel- vagy leszegi, miközben a rögzítő szerkezet bordás felületei elcsúsznak egymáson. Hasonló eredményt érhet el a bringás, ha a nyereg dőlésszögének beállításakor nem lazítja meg kellőképpen a csavaranyákat, és úgy próbálkozik a nyereg döntögetésével. A bordák letarolása az út végét jelenti: az alkatrésznek mindenképpen, a bringásnak, ha menet közben éri a csapás, és nem tudja valamiképpen orvosolni a bajt. (Bólogató nyergen hosszabb utat megtenni szerintem csak fakírok képesek.)
Igénytelen szerkezet, nem kíván sok törődést: szerelésnél zsírozzuk meg a meneteket, illetve az érintkező részeket, elsősorban azért, hogy útját álljuk a korróziónak, másodsorban, hogy a csavarokat könnyebben meghúzhassuk. Vessünk rá időnként egy-egy pillantást, hogy ha rozsdásodna, vagy a csavarok meglazultak volna, időben beavatkozhassunk.
A hagyományos nyeregbilincs – ha nem piszkál hozzá az ember okkal, ok nélkül, illetve nem esik neki meggondolatlanul – örök életre szól. Úgy emlékszem, egész bringás pályafutásom során talán háromszor kellett nyeregbilincset cserélnem. Mindannyiszor saját gondatlanságom miatt. Túlhúztam, tönkretettem az anyákat, illetve a nyereg állításánál nem lazítottam meg őket eléggé, és a rögzítés bordái elnyíródtak az erőltetéstől.
