Egyszerű szerkezet: kevés hibalehetőség. Krómozott a felülete: nem csupán szép, rozsdamentes, de még felismerni is könnyebb a láncszemek között (hacsak a láncunk eleve nem egy fényesebb fajtából való).
Nem minden lánccal csereszabatos a Sram PowerLink 8s patentszem. Ezen kívül? Nehezen tudnám szavakba önteni: semmi baj vele, mégis gyanakszom rá.
Összerakása, szétszedése nem ördöngösség, de szükség van kesztyűre vagy egyéb védőeszközre. Markolászni kell jócskán a láncot, mire fel-, illetve leszerelhető. Szerszámra elvben nincs szükség, erőt nem kell kifejteni, de nem árt, ha kéznél van egy kisebb fogó vagy csavarhúzó.
A dolgok természetéből következik, hogy icipicit jobban kiáll, mint a lánc szemei. Nagy ritkán finoman súrolja az első váltó láncterelő lemezeit, és váltás közben ugyanezt teszi a fogaskoszorú lánckerekeivel is. Mivel ez más hangot ad, mint a lánc egyébként, mindegyre azt fülelem, fürkészem, nem hagy-e cserben. Mondanom sem kell: kárt, zavart eddig még nem okozott. Úgy látszik én vagyok túlságosan gyanakvó.
Sram PC-10 lánccal használom, mondhatnám családi környezetben, ennek ellenére oldalirányban egy picit laza: érezhetően jobban mozog, mint egy rendes láncszem. Egyébként nincs baj vele, semmi jelét nem adta eddig, hogy szét akarna nyílni, és a váltást sem befolyásolja.
Szerkesztés (az eredeti vélemény hozzáadva: 2011-07-31, 13:40)
Ismerősöm kérdezte, miért nem alkalmas ez a patentszem „bármilyen” lánchoz. Tapasztalta maga is, hogy nem jó „akármihez”, de mi ennek az oka? Eddig én sem tudtam teljes bizonyossággal, így hát utánajártam.
A nyolc fokozatú fogaskoszorúkhoz ajánlott láncok esetében a csapok szélessége általában 7,1 mm. Mindazonáltal sokszor még ugyanaz a gyártó sem ragaszkodik ehhez a mérethez. Így aztán lehet a csapok szélessége 6,9 mm (pl. Sram PC–10), 7,1 mm (pl. Sram PC–830, KMC Z–82, Sunrace CN–M84), 7,2 mm (pl. Connex 800, KMC X8 99), 7,3 mm (pl. KMC Z–50, Sunrace CN–M54). A gyakorlatban nem számít egy-két tized milliméter, így aztán ezek a láncok gond nélkül használhatók a hatos, hetes és nyolcas rendszerekhez is. Nem úgy a Sram szóban forgó patentszeme. Mivel ennek csapszélessége 7,1 mm, csupán az ugyanilyen széles (vagy keskenyebb) csapokkal szerelt láncokhoz jó. Sram PC–10-es láncomhoz megfelelő volt, bár picit lötyögött oldalirányban, az új Wippermann lánchoz ellenben nem tudom használni – hiába minden ügyeskedés –, mert annak csapszélessége 7,2 mm.
Szerkesztés vége
Elvben 8 sebességes láncokhoz való, és nem is mindegyikhez, a gyakorlatban azonban ezt kínálják majdnem minden 6/7/8 sebességű lánchoz. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, kérjük hozzáértő tanácsát, mert hiába jó és népszerű, bizony nem minden lánchoz alkalmazható.