Viszonylag keskeny, hosszú orrú nyereghez szabták. Erős neoprén szövetből készül, az ülőrész sűrű szövésű, a szegély ritkásabb, jól szellőző anyagból. Az ülőrész kb. 15 mm vastag műanyag kocsonyával van kibélelve. A betét formáját próbálták a testhez igazítani: hosszanti középvonalában sekély árok húzódik, szélei pedig elvékonyodnak. Az ülőrész alsó oldalát a megcsúszás ellen számtalan gumidudorral biztosították. A szegélyt vastag zsineggel lehet összehúzni, a madzagot pedig rugós szorítóval rögzíteni.
Szerelése ennyiből áll: felhúzzuk a nyeregre, mint egy svájcisapkát, legjobb tudásunk szerint eligazgatjuk, a szegélyt a hozzá való fűzővel összehúzzuk, és a rugós szorítóval a zsinórt rögzítjük. A madzag kilógó vége jó hosszú, valahogy el kell rendezni, hogy ne lengjen ide-oda, ne legyen útban.
Rendszeres használat esetén anyaga valamelyest megereszkedik, de nemigen kopik. A szövet összegyűjti a port, és ragaszkodik is hozzá. Kiporolás helyett inkább a mosást ajánlom. Mosószeres vízzel minden további nélkül tisztítható.
Nem rossz rajta ülni, nem mocorog tekerés közben, nem csúszkál ide-oda. A műanyag zselé éppenséggel nem szellőzik, a neoprén huzat azonban átenged valami kis levegőt. Ennél többre a legjobb nyereg borítása sem képes. Esőben élvezhetetlen, olyan, mint a nedves törölköző. Habár nem jobb az átnedvesedett nadrág sem. A vízből keveset tart magában, jó időben eléggé hamar megszárad. A kényelem a gyártó igyekezetén igazán nem múlik.
Szépen mutat a Selle Royal nyereg, csillapítása azonban gyenge. Hosszabb kiránduláson egy idő után az út minden egyenetlenségét megérezte a fenekem. Ezen akartam változtatni ezzel a huzattal. Nem mondom, hogy nem javított valamit a helyzeten, 20‒30 kilométerrel többet tudtam fészkelődés nélkül tekerni. Néhány hosszú kirándulás után azonban meggyőződésemmé vált, hogy jobban megéri egy igazán kényelmes ülőkét választani, mint ezt a gumicukorra emlékeztető plasztikpalacsintát puhítani a nyereg alatt.
De hátha mégis a nyereggel van baj? A ház körül előforduló összes bringán kipróbáltam a huzatot, sőt még a szomszédén is. Összesen négy nyergen kísérleteztem. Egyikhez sem illeszkedett tökéletesen, de ez nem okozott gondot. A szomszéd különösen széles ülőkéjére rá kellett erőltetni, de azt is kibírta. Széles, rövid orrú nyeregre nem való, az biztos. Hogy pontosabb legyek, felszerelhető, a kocsonya nagyjából oda kerül, ahova kell, a szegély meg eligazodik valahogy, egyrészt azonban a szövet dörzsöli a combokat, másrészt a nyereg úgy mutat egy ilyen burkolattal, mint a jávorszarvas hátsó fertálya. Ami az eredményt illeti, bárki ült is a nyergekre, nagyjából ugyanarról számolt be: rövidebb utakon jó, úgy 40–60 kilométer után azonban már nem nyújt lényegesen többet, mint a pőre nyereg.
Egy időre eltűnt a süllyesztőben, aztán mégiscsak elővettem. Új túranyerget vásároltam, és gondoltam, kipróbálom azon is, hátha a kényelmesből még kényelmesebbet varázsol. Bizony kár volt elővenni: a jó nyereg jobb nélküle.