Jó, hogy van ilyen lehetőség is.
Rajkint idézve: Valami van, de nem az igazi.
Az elmúlt két évben – elveim ellenében, ám időnek szűkében – a kényelmes pedálozás helyett egyszer-kétszer a vonatozást választottam. A Velencei-tóhoz utaztam néhány alkalommal, s a Tisza mellé.
A Velencei-tó irányába kényelmesebb utazni. A vonatok többsége alacsony padlós, a kétkerekűt könnyebb ki-be tologatni. Helyből, kikötési lehetőségből is több van, de ha nagyobb a forgalom, nyomban kiderül, hogy ez igencsak kevés. Csúcsidőben a kerékpáros nehezen talál magának és gépének helyett, s bizonyosan útjában lesz az utazóközönségnek. Kerékpárosoknak és nem kerékpárosoknak egyaránt.
A keleti országrészben a fővonalakon közlekedő szerelvények kocsijainak ajtaja jobbára szűk, a padló magas, s a tyúklétrára emlékeztető lépcsőkön tornamutatványnak is beillik a fel- és leszállás. Gondot jelent a gép elhelyezése is. Ha nincs külön kerékpárszállító kocsi, nagyobb forgalom esetén elkerülhetetlenül útjában leszünk más utasoknak. Jobb a helyzet, ha horogra akaszthatjuk a járgányt. Csomagokkal felszerelt kerékpár esetén azonban ez többnyire nem egyszerű feladat.
Külön kerékpárszállító kocsiban kedélyesebb az utazás. Több a hely, s többnyire kerékpárunkat sem kell fellógatni. A hágcsózást azonban itt sem lehet elkerülni.
Mellékvonalakon, ha nem a munkahelyükre vagy onnan hazafelé utazók tömege közé csöppenünk, aránylag kényelmes utazni. Bár a kocsik padlója magas, az ajtók rendszerint valamivel szélesebbek, ennélfogva könnyebben feltornázhatjuk magunkat és kétkerekű járművünket.
Elektromos kerékpárral – segítség nélkül – nem vágnék neki az utazásnak. Alacsony padlós vonatra – elképzelem – az ember fia feltaszigálja valahogy segédmotoros járművét, ostromlétrán azonban aligha képes e mutatványra külső erők igénybevétele nélkül.
Az utazóközönség általában elnéző jóindulattal kezeli a kerékpárost. Nem örülnek, ha a járgánnyal eltorlaszoljuk az utat stb., de a többség megértően viselkedik. Hallottam ugyan méltatlankodást, kínos jeleneteknek azonban nem voltam tanúja. A jegykezelő sem akadékoskodik, legalábbis magam ilyet nem tapasztaltam. Sőt! Egyszer a Vasutak egyik jeles alkalmazottja segített a leszállásnál. Bár nem feltétlenül kellett volna. (Ennek ellenére sikerült leszállnom.)
Úgy általában nem kényelmes, nem öröm kerékpárral vonaton utazni, bár nekem nem is jelentett különösebb gondot. Hozzá kell tennem, hogy csak néhányszor, és egy esetet kivéve nem csúcsidőben szálltam vonatra. Ha valaki, helyzetéből adódóan, kénytelen a leginkább nyűgös időszakokban utazni, nyilván nem osztja álláspontomat.
Amikor a vonatokat tervezték, a kerékpárosokra nem gondoltak. Következésképpen kétkerekűvel gondot jelent a fel- és leszállás, a jármű elhelyezése stb. S vélhetően a jövőben sem javul lényegesen a helyzet, hiszen a kerékpárosok – bizonyos időszakokat kivéve – csak jelentéktelen részét képezik az utazóközönségnek. Ezért – gondolom én, nem is érdemes rájuk a vasúttársaságnak túl sokat áldozni. Ha valaki ritkán veszi igénybe kétkerekűjével a vasutat, aligha fájlalja. Könnyen él, ki kevéssel beéri.
Szükséghelyzetben – műszaki hiba, pocsék időjárás stb. –, s akkor, ha szorongat az idő. Magam részéről szívesebben utazom nyeregben.