Hasonló lehet mint egy semi slick gumi, ebből adódóan inkább betonra, poros útra ajánlanám. Gördülési ellenállása kicsi.
Nehéz, sáros terepen nem ér semmit!!!
Hasonló lehet mint egy semi slick gumi, ebből adódóan inkább betonra, poros útra ajánlanám. Gördülési ellenállása kicsi.
Nehéz, sáros terepen nem ér semmit!!!
eXCeption technológia
A Maxxis világszerte emberek ezrei által ismert és megbízhatónak tartott márka, mely magas minőségű gumiabroncsokat kínál autókra, kisteherautókra, kerékpárokra, motorkerékpárokra, utánfutókra, gokartokra és kerti gépekre.
A Maxxis-t 1967-ben Tajvanban alapították és mára az egyik legnagyobb és legnagyobb tiszteletben álló gumiabroncs gyár a világon. Többek között Ázsiában, Európában, észak- és dél-Amerikában is működik üzeme a cégnek, és termékeit mintegy 170 országban forgalmazzák, összesen több mint 22.000 embert foglalkoztatásával. A márka mögött a világ legnagyobb gumiabroncs gyára, a Cheng Shin Tire áll, mely a saját márkáin (Maxxis, CST) kívül több nagy márkának is termel.
A Maxxis egyenletes fejlődésének alapját azok a vásárlók adják, akik egész életükben hűvé válnak a márkához. A Maxxis kínálatában minden életkorhoz és kerékpáros stílushoz található megfelelő gumiköpeny.