Ha a csomagtartón megvan a szükséges támaszték, és ezen a szabványos furatok, akkor a lámpa gond nélkül szerelhető. Szerencsére a mai csomagtartók jó része ilyen. Másféle rendszer esetén a szerelés – a megfelelő támaszték hiánya, illetve a nem jó helyen lévő furatok miatt – bajosnak látszik. Itt bizony, ha a feladat egyáltalán megoldható, szükség lehet némi ügyeskedésre, barkácsolásra.
A lámpatest felfogató csavarjai meglehetősen erősek, mondhatni túlméretezettek. Mindenesetre a csomagtartón levő furatok is igen tágasak. A rögzítéshez kapunk egy-egy M8-as anyát, valamint egy-egy fogazott alátétet. Utóbbiakra, az anyák kilazulását, lerázódását megelőzendő, feltétlenül szükség van. Ajánlatos az anyákat még egy-egy csepp körömlakkal is rögzíteni, mint ahogy én is tettem. A csavarokat finoman, érzéssel kell meghúzni, különben megrepeszthetik a lámpatestet.
A középen valamelyest kidomborodó, prizmás fényvisszaverővel ellátott fedél alatt foglal helyet az elemtartó, valamint a 3 db világító dióda. Az elemtartó kínai alapossággal készült: az elektromos érintkezést biztosító lemezek közül az egyiket csak a súrlódás tartja a helyén. Az igazsághoz tartozik, hogy ez a rendeltetésszerű használatot nem befolyásolja. Vissza kell tenni, ha elemcserénél kiesik, ennyi az egész. A működéshez két darab 1,5 voltos (AA méretű) ceruzaelem szükséges. Ügyelni kell az elemek polaritására, illetve időben kell cserélni őket, mielőtt az elektrolit kifolyna belőlük. A lámpa működik hasonló méretű 1,2 voltos akkumulátorokkal is, vegyük azonban figyelembe, hogy az akkuk kapacitása lényegesen kisebb. Hiába állít mást a gyártó, legfeljebb 2100–2300 mAh, szemben a jobb minőségű alkáli elemek 3500 mAh körüli kapacitásával. Ráadásul az akkuk hidegben gyengébben teljesítenek. Amiben jobbak (a kisebb belső ellenállás), az itt, a csekély áramfelvétel miatt, egyáltalán nem számít. Természetesen, mivel újratölthetők, az akkumulátorok élettartama jóval hosszabb lehet.
Ha betettük az elemeket, helyére kell ügyeskedni a fedelet. A rögzítő csavart – menetes részét jól zsírozzuk meg – éppen csak annyira szabad meghúzni, hogy a fedél ne lötyögjön. A fedél rögzítése az egész szerkezet leggyengébb pontja. A csavart a lámpatesten kialakított műanyag csapba kell behajtani, ami nem bírja az erőltetést. Idővel a műanyag elöregszik, és előre látható: vagy mi szakítjuk el a csapot az egyik elemcsere alkalmával, vagy a rázkódástól törik majd el. Sovány vigasz, hogy a csavar viszont nem eshet ki a fedélből, csak azzal együtt lehet elveszíteni.
Ami a világítást illeti, a lámpa alján elhelyezett kapcsolóval (nem számítva a kikapcsolt helyzetet) háromféle üzemmód állítható be: pásztázó villogás Knight Rider módra, egyszerű villogás, folyamatos világítás. A KRESZ szerint csak ez utóbbi szabályos, tehát az első kettőre elvben nincs szükség. Bosszantó, hogy éppen a két villogó módot lehet előbb kapcsolni, csak utána a folyamatos világítást. A fényerő megfelelő, jó látási viszonyok között az előírt 150 méterről biztosan észrevesznek, sőt oldalról is láthatóak vagyunk, mert a fedél oda is vetít némi fényt.
A világító diódák olyan keveset fogyasztanak, hogy az elemek még folyamatos üzemmódban is kibírnak több éjszakát. Tartós elemekkel legalább 20 óra üzemidőre lehet számítani: nálam körülbelül ennyi ideig működött a lámpa, és még nincs jele annak, hogy elemet kellene cserélni.
Amit tudni kell még róla: a víznek ellenáll, de csak bizonyos mértékben, mert nem megfelelő a tömítés a fedél és a test között. A bajt elkerülendő (az elektronika megbolondulhat a víztől), nagyobb eső ellen védeni kell. Egyszerű és hatékony, de nem időtálló megoldás, ha az illesztéseket szilikonzsírral bekenjük.
