- 29"
- jó ár/érték arány
- megfelelő felszereltség
- gyönyőrű design
Egyedüli hibaként, vagyis inkább gyenge pontként az első villát említeném, ami egy alap villa, így ne várjon tőle túl sokat az ember, ezen felül az ülés nekem picit kényelmetlen.
Több évnyi kihagyás után döntöttem úgy, hogy újra nekiállok aktívan biciklizni. Elkezdtem böngészni a netet, hogy kicsit utánaolvassak a különböző gyártók modelljeinek, elolvastam sok tesztet, rengeteg magánvéleményt, és ennek során akadtam rá a 29"-esekre, amiről alapból minden tesztelő jó véleménnyel volt. Már csak a konkrét típust kellett megtalálnom és így jutottam el a CUBE-ig, ami mind műszakilag, mind minőségileg, mind pedig design szempontjából meggyőzött. Az Analog 29"-es számomra is megfizethető kategória volt, ráadásul sikerült egy csereakción belül még jobb áron hozzájutnom.
Az eddigi tapasztalatok abszolút pozitívak, csak jót tudok írni a gépről. A kivitelezés és az összeszerelés hibátlan, a festés gyönyörű, az egész egyben van, ahogy kell. A közeli erdőben szoktam tekerni, a talaj elég murvás, rengeteg a kisebb-nagyobb kő is, de a 29-es kerekek valóban könnyedén veszik az akadályokat. A váltók, a fékek megfelelően teszik a dolgukat, nekem nem volt problémám velük. Az első teleszkóp sajnos nem sokat ér, de ez egy cserével könnyen orvosolható majd. Ezen kívül az ülést kellene majd cserélnem egy kényelmesebb darabra.
Bármilyen terepen kiválóan megállja a helyét, ülés csere után akár hosszabb maratonra is.