- Tavasz beköszöntével vettem a szettet Shimano XT SM-RT79 tárcsákkal (elől 160, hátul 180)
Felszereltem, fogott mindegyik ahogyan kell, szám a fülemig ért. Aztán 2 hét elteltével az első bepuhult és fele annyira kezdett fogni. Nyár folyamán cseréltem a pofákat (műgyantásra), ekkor visszajött a harapás, ha akartam emelte a bicaj a seggét, de kb. 1 hét elteltével ez is bepuhult és azóta se fog ahogy kéne. Elvittem egy haveromhoz, az tanácstalanul állt a probléma előtt, mindenáron cserélni akartatta a pofát. Pár hete elvittem egy szaküzletbe, hogy kezdjenek vele valamit. Visszamentem, mondta, hogy hát ő felcsiszolta, de még be kell járatni. Na azóta annyira fog mint egy Tesco-s bowdenes tácsás, amire eső esett.
- A hátsó fék fog mint a kisangyal, ilyen bajom sosem volt vele, viszont ezt meg nem lehet úgy beállítani, hogy ne érjen bele a tárcsába! Próbálgattuk állítani a felfogatást, a pofákat, de semmi. 3 hónapon keresztül múlt hétig úgy jártam vele, hogy a hátsó kereket folyamatosan fékezte és ha lassan lökdöstem a bicajt előre hátra, akkor a kezdő kisiskolás vonoszenekart megszégyenítő vinnyogással jelezte, hogy nem ok. Szervízben beállították, de még most is lehet nagyon halványan hallani hogy a pofa csúszik a tárcsán.
- Első fék lassan, de biztosan engedi az olajat magából.
- Nem tudom ez minek tudható be, más fék hogyan viselkedik, de esőben úgy elkezd visítani, hogy fékezésnél felszakad a dobhártyám. lazán fékeznem kell végig az utcában, hogy letörölje a tárcsáról a vizet, hogy az utca végén ne égjen a pofám a járükelők előtt a hangzavarban. Tényleg leírhatatlan hangja van!