Csak megfelelő szerszámmal lehet a kerekek, illetve a nyereg rögzítését kioldani, ezáltal valamivel nehezebb ezeket a szerelvényeket eltulajdonítani.
Körülményesebb kezelni, mint a hagyományos gyorsszorítót, habár itt éppen ez volt a cél.
Ugyanezt a terméket a kereskedők különböző gyártók neve alatt forgalmazzák. Meg is lepődtem, amikor egy másik példány csomagolásán az Acor cég nevét olvashattam. A vasak tökéletesen megegyeznek, annak ellenére, hogy a gyártó és a típusjelzés különbözik. Nyilvánvaló: az alkatrészek ugyanabból a forrásból származnak. Nem járunk tehát sem jobban, sem rosszabbul, bármelyiket is választjuk, legfeljebb az árakban tapasztalhatunk némi eltérést. Ami azonban lényegesebb: két különböző tartalmú készlet van forgalomban. Az egyikből hiányzik a nyereg rögzítésére szolgáló darab, a másikban benne foglaltatik.
Valamennyi szerkezet krómozott acél szárból és a hozzájuk tartozó rugókból, valamint festett alumínium csavarokból áll. A nyeregrögzítőhöz rugó helyett fogazott alátét tartozik. Színek tekintetében elvben van választék, nálunk azonban többnyire csak fekete csavaros szerkezet kapható. Az első tengelyhez való szár hasznos hosszúsága 110 mm, a hátulsóé 145 mm, a nyeregrögzítőé 30 mm. A három darab együttesen kb. 80 g súlyú.
A minőséggel kapcsolatban nem merülhet fel kifogás. A teherbírással nincsen semmi gond. A szárak és a rugók krómozása, a szorító- és átmenőcsavarok festése tökéletes. A menetek szilikonzsírral kezelve érkeznek, tehát a kenéssel sem lesz egyhamar gond. Rövid ideje nyúzom, tartósságáról még nem tudok érdemben nyilatkozni.
Kilazításához, illetve megszorításához ötös imbuszkulcs szükséges. Csakis jó minőségű szerszámot használjunk, megszorításához (leginkább a hátsó száréhoz) ugyanis eléggé nagy erő szükségeltetik. Látszatkulcsocskák ekkora erő hatására valószínűleg formájukat vesztik vagy eltörnek. A meneteket időnként jó minőségű zsírral kell finoman bekenni.
Csőtengelyes első és hátsó agyakhoz, illetve nyeregrögzítő bilincsekhez készül. A gyártó szerint mezei bringásokon kívül versenyzők is hasznát vehetik. Bizonyára igaz, de kétlem, hogy akadna versenyző, aki ilyen szerkezettel bíbelődne. Még ha a terhelést bírná is, kezelése nehézkes, nem versenyekre való.