- Iszonyatosan jó geometriával rendelkezett a Cube Peloton Pro (fontos megjegyezni, túra geó, és nem verseny). 193 cm-hez a 60-as vázméret tökéletes volt.
- Teljesen homogén Tiagra szett, túrákhoz, illetve hegyre optimalizálva. (11-30-as sor)
- Szép dizájn, bár kissé sérülékeny festés, itt-ott elmázolva
- Durván erős Shimano WH-500-as kerek. A villatörésig nem sikerült 8-ast/felütést beletennem városi használat során sem.
- Kényelmes kormány, kézreálló kezelőszervek, finoman adagolható fékek
- Jó gyorsíthatóság, fordulékonyság, irányíthatóság
- Relatív alacsony tömeg (belépő szintű géphez képest
- A legelső hiba ami előjött az egy spontán defekt, még a vásárlás napján elhasadt az első kerék belső gumija, máig nem tudom mitől, de ez megismétlődött egyszer menet közben is, teljesen más márkájú belsőgumival
- A második hiba, a Schwalbe Ultremo ZX gumi menet közben eldurrant, szerencsére nem nagy tempónál, A kevlárszalagnál szakadás keletkezett, ott vége is lett. Előtte szálszakadás nyomait fedeztem fel rajta, így mindkét gumit cseréltem.
- A harmadik hiba a középcsapágy 500 km után idegesítő hangot adott ki, aztán széthullott.
- Ha hátránynak fel lehet róni a Selle Italia nyereg recsegős betegségeit, akkor azt itt megemlíteném, egy idő után idegesítően recsegnek a pálcái, melyet apró latexdarabkákkal a nyeregcső befogórésze és a nyeregpálca közé téve meg lehet oldani, illetve nagyon kis mennyiségű szilikon a pálcák nyeregcsatlakozásaihoz.
- És a legnagyobb hátránya a Cube Peloton Pro-nak: menet közben eltört az első villa, melynek hatalmas bukás lett a vége.
A Cube Peloton Pro volt életem első országúti bringája. Eredetileg Sora szettes 2012-es sima Peloton modellt akartam, de adódott egy lehetőség, hogy közel azon az áron vehettem egy Tiagra szettel szerelt modellt, így a választásom erre esett.
Mindösszesen 700 km-t tettem meg vele január és június között. Ezalatt megismerkedtem kicsit az országúti "érzéssel", és kijelenthetem, hogy kezd jobban bejönni, mint a terep és a hegyibringázás.
Amit a bicajon cseréltem: az a külső gumi volt, Continental Ultra Sport 23 külsőre, mellyel még bátrabban mertem döntögetni kanyarokban. Sajnos az Ultremo Zx még szárazon is szeretett csúszkálni, bár a bringa gyorsíthatósága lényegesen jobb volt vele. Valamit valamiért. Cserélni, átépíteni egyáltalán nem terveztem, direkt ezért is vettem gyári modellt. Mindennel majdnem elégedett voltam, DE
Júniusban egy hosszabb túra után pár nappal a városban el akartam menni egy helyre, közben 30-as tempóval körülbelül kanyarodtam, s ekkor valamiért befékeződött az első kerék, én pedig bukfenceztem egyet, utána vetem észre, hogy az első villa jobb oldali szára eltört, s az fogta meg a kereket. Szerencsém volt, nem jött semmi és senki mögöttem, vagy pont nem....
Itt kezdődtek ugyanis a gondok. Felhívtam a kereskedőt, akinél vásároltam, mondta, hogy megkérdezi a forgalmazót mi ilyenkor a teendő? Vissza kellett küldenem a kereskedőhöz, aki előzetesen megvizsgálta, majd irány a forgalmazó. A forgalmazó írt a gyárnak, akik először valamiféle rendőri papírt akartak az esésről (érdekes, ha kihívom a rendőröket, egyrészt tuti a büntetés, másrészt mehetek az igazam után..., harmadrészt, örültem, hogy összeszedtem magam....), de végül úgy döntöttek, hogy a hibás alkatrészeket kicserélik (Villa, fékváltókar, nyereg, bandázs, stucni, kormány, kerék). A kereskedőnek mondtam, hogy ok, de egyrészt kérek egy tanúsítványt, hogy a váz biztonságosságát garantálják, másrészt ha nem szín/típusazonosak az alkatrészek, nem veszem át. Ebből lett is egy kisebb balhé, ugyanis egy más festésű villát küldött a gyár közel egy hónap után, amit nem akartam elfogadni. Hosszas "kellemes hangvételű" telefonbeszélgetések után a forgalmazó megkérdezte a gyárat, hogy nincs-e villához passzoló váz (itt jut eszembe: a Cube csak alkatrészgaranciát vállal, színgaranciát nem, én viszont a vásárláskor csak német nyelvű használati utasítást kaptam...). Sajnos nem volt, viszont felajánlottak egy teljesen más típusú, de méretben megegyező vázszettet, melynél pár alkatrész nem kompatibilis, s ezek csereköltségeit nekem kell(ene) állnom. Mindez a procedúra lassan 2 hónapja tart.
Kezdő oútisoknak, túrázóknak, hiszen nagyon egyben van a gép, nagyon jó geometriával. Viszont kezdek csalódni a márkában, sajnos nem ez volt az első Cube ami megadta magát alattam/nálam :(