- olcsón beszerezhető
- gyakorlat nélkül is könnyű ráérezni a használatára
- igen meggyőző fékerő
Csak az egyik oldali pofát működteti, ha nincs jól beállítva, akkor a tárcsát hajlamos feszíteni, neadj' uram elhajlítani.
Ez az első tárcsafékem, amit használok. 160-as Shimano tárcsákkal használom, hamar ráéreztem a használatára. Könnyen használható, pontosan adagolható. Egy Magura Julie-t már próbáltam, illetve jó adag V-féket (Shimano, Saccon, Trinity és a többiek), tehát ezekhez tudok viszonyítani. V-fékhez képest brutális fékerő, az olajostól elmarad ugyan, de az én bringázási stílusomhoz ez a fék több mint elegendő. Mivel nem sok lehetőségem van hegyekben bringázni, így még a hegyi teszt várat magára. Ott majd több lehetőség lesz kitapasztalni a tudását. Kíváncsi leszek, mennyire fog melegedni, mennyire romlik a fékerő, de ez még a jövő zenéje. Az eddigi tapasztalatok alapján nekem tökéletesen megfelel és teszi a dolgát.
2014.06.14.
Egy kis frissítés. Volt használat, állítgatás, fékbetét csere. 5-ös imbusszal gyakorlatilag atomjaira szedhető. A betétcsere gyerekjáték, mágneses betétrögzítés jellemzi. Poénra jó megoldás, nem kell mókolni semmit. Bekopva nagyon jól fog, jelenleg a2z fékbetétek vannak erre a célra beszerelve. Kevésbé blokkol ezzel a betéttel, mint a gyárival. SL-M590 Deore fékkarral jól dolgoznak egy műszakban, nem vesznek össze :). Egyszerű szerkezet, karbantartásmentes cucc, meggyőző fékerő, masszív felépítés. Fél év használat után nagyon megszerettem.
2014.08.24.
Túl vagyok tömény 4 napos igazi mátrai bringázáson. Most kezdtem igazán ráérezni a fékre. Új betétekkel és új fékkarokkal már egész jól bánok vele. Deore fékkarral adagolhatóbb lett, viszont erősebb is. Organikus betéttel még tutibb lett. Mátraszentlászlóról több mint 60-nal pirítottam lefele és megfogott minden zokszó nélkül.
- XC
- városi használat
- trekking