- Merev, nagyon masszív, igényes kialakítású és rendkívül sokoldalú váz (ciklokrossz géptől kezdve téli edzőmasinán, városi-, akár futárgépen át túrabringáig minden építhető belőle),
- Megbízható alkatrészek,
- Korrekt ár/érték arány (különösen 2010-zel bezárólag, szvsz).
- A sloopingos váz miatt idétlen méretezés, ami a rutinból választókat, ill. a hagyományos méretezésből kiindulókat megtévesztheti,
- Zajos és sokszor pontatlan átdobó.
Korábban montiztam, majd egyre keskenyebb és simább slickekre váltva szép lassan átszoktam az országúti túrázásra. Miután régi masinám nem csak az elavulás, hanem a kifáradás jeleit kezdte mutatni (no meg hát nem is ilyen felhasználási területre tervezték), mindenképpen igazi aszfaltra való bringát akartam beszerezni. Vásárlás előtt a legfontosabb szempont volt, hogy mivel relatíve sokat tekerek kimondottan szar utakon, ezért a rezgéscsillapításból nagy szerepet vállaló 25-32 mm széles gumik befogadására is alkalmas vázat fogok keresni. Ezenfelül mivel évente néhány alkalommal málhával szambázok az országban fel-alá, ezért a csomagtartó rögzítő-szemek megléte is szempontként merült fel. E két kritériumnak az átlagos oúti bringák vázai nem felelnek meg, ezért más megoldás után kellett néznem. Sokat szemeztem a ciklokrossz bringákkal is, de amiatt, hogy vásárláskor az egyenes kormányt preferáltam, végül a fitnesz gépekre szűkítettem a választást. A magyar piacon akkor (2010 év eleje) elérhető fitneszbringák közül a Bianchi Camaleonte, a Trek 7.x széria és a Kona phd irreális ár/érték arányuk miatt, a Neuzer Courier és a Kona Dew pedig még a belépőszinttől is jóval alacsonyabb kategóriájú alkatrészei miatt estek ki. Emiatt a legegyszerűbbnek az elképzeléseimhez legközelebb álló felszereltségű (T3) Speeder megvásárlása és finomhangolása tűnt.
A T3-as fehér vázát esztétikai okokból lecseréltettem a T2-es fekete színű vázára; és átfazoníroztam az áttételeket is: az 52-42-30-as fogkiosztású hajtóművet 50-39-30-as triplával váltottam fel (mai eszemmel már inkább egy kompakt mellett döntenék); a 11-25-ös sor helyére pedig egy 12-25-ös került. Kisebb meglepetést okozott, hogy a gyártó és a forgalmazó honlapján szereplő információkkal (melyek X-Mission fékeket lengettek be) ellentétben a megvásárolt masinán Avid SD 3-as fékek figyeltek. Mivel a talonban volt két pár SD 5-ösöm, ezért ezeket dobtam fel a gépre.
A bringát szűk három éven át egynapos, 100-250 km közötti túrákra használtam. Egyedül tekerve az utazósebességem széliránytól függően rendszerint 27-33 km/ó körül alakul vele. A Speederrel lényegesen gyorsabban lehet haladni, mint egy slick-kel szerelt montival, vagy akár egy ugyancsak slickeken futó trekkinggel; de egy igazi országúti bringához képest érezhetően kevésbé robbanékony. Ezzel együtt bolyban tartható vele akár 35-40-es tempó is, de aki ilyen, vagy ennél feszesebb utazóval akar hasítani, az mindenképpen rendes oútit vegyen magának. A gép agilisnak mondható, de az oútiknál hosszabb tengelytávja miatt még nagyobb sebesség mellett is nagyon stabil. E stabilitás-érzeten valamelyest csökkenthet az igen magasra (290 mm) sikeredett középcsapágy-ház, bár én nem találtam zavarónak. A kormányszár meredekségével és/vagy fordítgatásával játszva sportosra is lehet hangolni a cockpitet (ebben a 2,5 cm hátranyúlású gyári nyeregcső is segít), de a hézagológyűrűket a helyükön hagyva akár nyugdíjas testhelyzethez is be lehet lőni az irányítópultot.
Több mint 20 000 km alatt a bringa alapvetően jól muzsikált. A váz nagyon merev, kényelmes, ugyanakkor jól irányítható gépet ad. A fék- és a váltórendszer összességében kitűnő, még a mások által is megénekelt átdobó zajával és rapszodikusságával is együtt lehet élni (jóllehet jóideje magam is tervezem a cseréjét); és az integrált tengelyes hajtómű is kellően merev. A kerekek sem sikerültek gyengére: a duplafalú, nem szegecselt Alex felnikkel és a noname küllőkkel szemben kezdetben előítéletes voltam, de eddig tökéletesen bírják a horrorisztikus harmadrendű utakat is. (Eddig csak egyetlen, igazán minimális centrírozásra volt szükség.) A barázdált felületű gyári Kenda külsők szolgáltatták a bringa egyik legkellemesebb meglepetését: amellett, hogy puha keverékének köszönhetően remekül tapadt még poros úton is, a két gumi közel 10 000 km-t ment el, mindössze egyetlen (felütéses) defekttel. A helyükre kerülő, ugyanolyan méretű (700x32) Continental Contact II nehezebb, ami a kigyorsításoknál nagyon érezhető. Az X-Mission kiegészítőket különösebb kifogás nem érheti, cseréjük ízlés és kényelem dolga, de persze súlycsökkentési manőverként is felfogható. A kriminálisan kényelmetlen és kesztyű nélkül, izzadt tenyérrel életveszélyesen csúszó gyári markolattól érdemes hamar megszabadulni, és egy vastagabb, gumisabb, jobban tapadó darabra cserélni.
A bringával összességében meg vagyok elégedve, de be kell, hogy lássam, a céljaimnak épp a megvásárláskor még fő kritériumként számításba vett egyenes kormányos felállása miatt nem felel meg. 100-120 km-ig abszolút kényelmesnek mondható, de efölötti távokat nem már nem úszok meg akár több napig tartó tenyérzsibbadás nélkül – még úgy sem, hogy a kormányvéggel együtt 3-4 fogást tudok váltani. Dombosabb vidéken, hegyek között ez nem jelentkezik problémaként, mert ott önkéntelenül is sokszor mocorog az ember keze a kormányon, viszont hosszú sík szakaszokon hovatovább kínzóeszköz az egyenes kormány. Így aki jellemzően 120-130 km-nél hosszabb távokat szeret hajtani (kivált, ha megállás nélkül), annak feltétlenül oúti (netán slick gumis ciklokrossz) bringát ajánlanék a fitneszbringák helyett. Ezek miatt még a komolyabban tekerő hobbistáknak is inkább csak edző- és/vagy téli bringának ajánlom a Speedert, arra igazán kiváló választás ez a masina. Mindezek miatt beszereztem mellé egy országúti kerékpárt, azóta a Speeder amolyan edzőbringaként funkcionál, ebben a formájában általában 100-110 km-es, nagyobbrészt sík edzőköröket abszolválok vele, illetve a Pilis erdészaszfaltjain nyüstölöm nagy megelégedéssel.
Sietve hozzáteszem, hogy sportosabb edzőgépnek inkább a 2010-zel bezárólag gyártott Speedereket ajánlom, mivel a 2011-es modellévtől a Speederek addig évek óta változatlan geometriájába elég rendesen belenyúltak, aminek eredményeként a teljesítményorientált jellegű sportcélú felhasználás lehetősége szerintem nagymértékben csökkent, ugyanis minden vázméret fejcsöve jelentősen megnőtt, aminek köszönhetően gyakorlatilag nem lehet aerósra belőni a cockpitet. Emiatt a 2011-től gyártott Speederek geometriája már sokkal közelebb esik a trekkingek geójához, így ezek a bringák inkább valók rekreációs kerékpározásra, könnyebb (aszfaltos) túrázásra, semmint hosszabb távú tempósabb tekerésekre.
A felszereltséget tekintve érdemes megfigyelni, hogy 2005-től 2009-ig folyamatosan frankóbb komponensek ellensúlyozták a menetrendszerűen emelkedő árakat, ellenben 2010-től az évről-évre downgrade-elt gépek árai drágulnak. Ezért az általam használt 2010-es T3-as modell 190 ezer forintos ára az 5 répát még éppen csípi, egy mostani T3-as szerintem már kevésbé kedvező ár-érték arányú.
- Tempósabb iramú, max. közepesen hosszú távon (80-120 km) aszfalton történő túrázáshoz/edzéshez azoknak, akik valami okból mindenféleképpen ragaszkodnak az egyenes kormányhoz;
- A bringájukat botrányos minőségű flaszteren, ill. időnként döngölt földutakon is használó bringásoknak (ennél durvább terep nem fog ízleni sem a bringának, sem a garanciának);
- Aszfalton lebonyolított csomagos túrákhoz olyanoknak, akik az egyenes kormányt preferálják;
- Ajánlom továbbá azoknak a kerékpárosoknak, akik egy többféle irányba továbbfejleszthető bringára vágynak.
- Nem ajánlom a Speedert (ill. úgy általában a fitneszbringákat) azoknak, akik egyben, megállás nélkül szeretnek 60-80-100-120 km-t tekerni országúton, és azoknak sem, akik napi 4 óránál többet akarnak nyeregben tölteni – az egyenes kormány igen megkeseríti az ilyen tekeréseket;
- Városi használatra szerintem fölösleges 27 fokozatú láncváltós rendszert választani, erre – ha már Speeder – sokkal alkalmasabb az i8-as. (De természetesen minden ízlés kérdése.)
