Nagyon jó váz geo, erős felépítés.
Hobbi szintű XC, túra felhasználásra tökéletes.
Teljesen karbon, így merev, agilis.
Mavic felnik
Picit nehéz a kategóriához, az anyagához és méretéhez képest(de hát itt ugye nem ez a lényeg, meg nem is a váz számlájára írható igazán).
Ne keress rajta sárvédő felfogató helyet, meg ilyesmit.
A nyeregcsövet nehezen tudtam fixálni
A Rock Shox teló lock rendszere nem nyerte el a tetszésem, elég nehézkesen működtethető a könnyed flipp-flopp SR Suntour rendszerhez képest.
43-as vázméret. Én 42 széles gravel gumikra cseréltem a gyáriakat, jó ötlet volt, simán lehet vele tartani 28-30-as átlagot. A gyári Schwalbe sem rossz, de főképp aszfalton, esetleg néha földúton teljesen fölösleges. Akitől vettem annak elmondása szerint kb 1000km volt benne, nos az idő alatt összeszedett vele 5-6 defektet ahogy a belső állapotát néztem, szóval nem pont defektálló a gyártó által választott külső gumi. Nekem most helyi szaladgálásra is ez a napi szintű bringám, bírja a gyűrődést. Ami nagyon nem ideális rajta az a rögzítőpontok szinte teljes hiánya, egy ekkora és ilyen geoval készült bringa esetében azonban teljesen természetesnek veszem, hogy csak egy kulacshelyet sikerült a vázra zsúfolni, semmi mást. De aki ezt off-road XC sportra akarja használni mert arra is lehet, sőt igazából egy belépő szint XC bringa, azt ez nem fogja zavarni.
XC, off-road túrák, tökön-babon át, rossz minőségű útra.